Hónapok óta tervezem, hogy újranézem ezt a sorozatot. Az első részig el is jutottam pár hete. De akkor megint jöttek a szokásos kötelességek.
S én csak mondogattam magamban: hamarosan, kitartás.
Most végre eljött az idő. A maradék 3 részt egymást követő három nap (vagyis éjjel) néztem meg.
Sokat sírtam, tisztultam.
A téma közismert. Maggie és Ralph tiltott szerelme, ami mégis beteljesül - bűnök árán, fájdalmak követik és bűnhődés. Mintha bűn lenne egy lelki társ megtalálása.
Felnőtt fejjel nézve a történetet egyértelműen Ralph-ot hibáztattam. Miért nem képes lemondani a karrierről? Miért nem veszi észre, hogy az ikerlángját találta meg? Hogy képes elszalasztani ezt a boldogságot? Miért nem gondolja át a nyereségeket, veszteségeket és dönt aszerint?
Maggie jól megfogalmazta ezt egy szép metaforában:
"Egyformák vagytok ti mindannyian, nagy, szőrös lepkék,
repestek a láng után, az meg üveg mögött ég. És az üveg olyan vékony, olyan
átlátszó, hogy holtra töritek magatokat rajta. S ha sikerül bevergődnötök az
üveg mögé, egyenesen a lángba repültök, s halálra égve zuhantok belé. Pedig
kint a hűvös éjszakában vár az eleség, a szeretet s a megszületni vágyó kicsi
lepkék. De hát látjátok ezt? Kell ez nektek? Dehogyis! Vissza a lángba, holtra
törni magatokat, vagy halálra égni!"
Ezeknek a férfiaknak többet ért a belső tűz, a lelkesedés, a becsvágy (ahogy mondták a filmben), mint az igaz szerelem. Azt tanítják ezzel, hogy a szerelem nem elég... Hogy van annál nagyobb erő. Hogy minden embernek van egy útja, egy hivatása, amit még az igaziért sem ad fel. Hétköznapi helyett a szakrális, szent dolgot választják.
Én a szerelmet választanám. Egyértelműen. Talán mert ez hiányzik az életemből.
Pedig elmúlik. Megcsúnyul, megfakul az érzés. Főleg a hétköznapokban. Tudjuk. Erről szól minden történet a görög drámáktól kezdve a Rómeó és Júlián át a Tövismadarakig.
"A görögök szerint vétkezik az istenek ellen, aki túlságosan
szeret valamit. (...) Ha valakit így szeretnek, az istenek féltékenyek lesznek,
és a szeretet tárgyát élete virágában lesújtják. Nagy tanulság rejlik ebben.
Túlságosan szeretni: szentségtörés."
Ralph is rájött erre. Ezért választotta Istent...
Nagyon fontos téma ebben a filmben az Istenhez való viszony. Ki ő? Milyen ő? Bosszúálló és kegyetlen, ahogy Maggie látja? Vagy atyai jóbarát, igaz segítő, ahogy Ralph? Dicsőséges és tiszta, ahogy Dane hiszi? Létezik egyáltalán? Mikor segít? És mikor nem? Miért küld tüzet? És utána miért küldi a vizet? Hogy éltessék? Ilyen értelemben viszont képmutató, rosszindulatú, öntelt valaki. S miért okoz annyi halált? Miért teszi fájdalmassá az életet? Miért nem lehet vele békét kötni? Annyi-annyi kérdés.
Mi a fontosabb? Isten vagy a szerelem? Egyáltalán: fontos-e dönteni. Mert ahogy az ősanya, Fee megfogalmazta:
"Ha mi elmegyünk, ki jön majd utánunk? Milyen emberek fognak itt élni? Senki sem lesz, aki elmondja nekik, milyen volt a mi életünk..."
Senki. Senki nem fogja tudni, mit, miért, mikor döntöttünk úgy, ahogy. Senki nem fog emlékezni ránk egy idő után. Senki nem fog számonkérni rajtunk semmit. Talán csak Isten. Ezért ő a fontosabb...
"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."
♱
