Bölcsesség

Minden héten vasárnap készítek egy következő heti kirakást magamnak. Tarot, Mihály - és újabban Grál. Ők az én segítőim.

A 8. hétre a Bölcsesség kártyáját húztam.

Ráncos, öreg anyóka néz le rám a kártyáról, s mosolyog. Ősidők óta élhet. Nekem ő Földanyát jelenti, Gaia-t. 

Tavaly májusban, pünkösdkor találkoztam vele először, mikor Annáékkal kirándulni mentem Jásdra, a Bakonyba. Meghatározó élmény volt. Sokat meditáltunk, s mindig összekapcsolódtunk Földanyával. Előtte alig találkoztam olyan szertartással vagy meditációval, ahol szerephez jutott volna. De azóta igen. És este, búcsúzáskor az étteremben őt kaptam: a Bölcsességet. 

Egy mellettem ülő megjegyezte: de csúnya öregasszonyt húztál...  Én akkor megsértődtem. Mert tudtam, nem véletlen. Az egész napi történést neki köszönhetem. És igen, jó lett volna a Nőiség kártyacsomagból valami biztatóbbat húzni, de nekem ezt kellett. Ez volt az üzenetem.

Azóta a szövetségesem. Rá számíthatok. Mint egy nagyanyó, vigyáz rám. Figyel engem, terelget.

A héten egyik nap eszembe jutott a mama... Ahogy gyerekkorunkban játszottunk nála, a régi kertben szedtük a mákot, meg csörgettük, meg minden... Úgy fájt, hogy nincs többé. Sem az érzés, sem ő. Sem a gondtalan gyerekkor, sem a játék, sem a mákok. Mákvirág, mákgubó... Nem jó így begubózva élni... Egy mesét írok majd róla: Mákgubó királykisasszony és Pipacs király lesz a címe. Fekete és piros. Sírtam is reggel a buszon, mikor erre gondoltam. De aztán ment tovább az élet, kezdődött a nap.

Mostanában sokat meditálok: Théta-meditációkat hallagatok, azon gondolkodom, elmenjek-e a tanfolyamra. Vizsgálgatom, milyenek ezek a meditációk. Mind ugyanaz: a szívemben lévő energiát kiengedni, le a földbe, Földanyához, ő megsokszorozza az erőt, s ezzel felmenni egy fényes gömbben a Teremtőhöz, a hetedik síkra. Ott elképzelni, teremteni valamit, majd a fényes gömbbel újra le a földbe, átadni az energiát Gaia-nak is, majd felébredni...

Mindenhol ott van. A héten sok energiát adtam neki. Kezdek hasonlítani rá... öregszem. Hogy bölcsebb lettem-e az utóbbi időben? Azt nem tudom.

Mindenesetre érdemes megfogadni a kártya tanácsát is:

A félelem nélküli élet tanít bölcsességre - nem a félelemtől mentes élet, hanem az, amelyikben szembenézünk félelmeinkkel és túllépünk azokon. Ne óvjuk magunkat féltőn az élettől!

Élni kellene, kockáztatni, merni, nemcsak álmodozni. Egyelőre a teremtő-fázisban vagyok, s bízom benne, megvalósulnak a vágyaim... Addig is: várok - bölcsen teszem. :)

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

🌍

Kardok 2

Mai kártyám: Kardok 2. A kétség, a kettősség kártyája.

És hogy telt a napom?

Reggel felkeltem, lázasan. Tudtam, nem megyek be dolgozni. Írtam is a főnökömnek, de nem válaszolt. Visszaaludtam. 10-kor újra felébredtem.

Utána felhívtam a másik főnököt. Mondtam, pihenek, táppénzre megyek. Másodszorra, de sikerült elintéznem, hogy kiírják a helyettesítőket.

Szerencsére legalább abban nem kellett ma döntenem, melyik busszal menjek át az orvoshoz. 
Délben indult. 

Utána ebédelni mentem. De előbb le akartam mondani a holnapit. Mégis úgy döntöttem, ebéd után. De nem volt kanál a menzán, várni kellett. Akkor mégis ebédlemondás. De ott meg sorbaállás volt. Akkor mégis kanálvárás. Visszaandalogtam. Hoztak kanalat. De tiszta pohár nem volt, végül az üvegemből ittam. Utána lemondtam a pénteki ebédet. 
Bementem a suliba. Beszéltem a főnökkel. Mondta, még hétfőn is maradjak otthon, gyógyuljak. 

Irány az orvos. Sorbaállás, vagyis sorbaülés. Én mindig 2 perc alatt végzek bent, a többiek hogy nem? Mindegy. Iszogattam a vizemet, mert kiszáradt a torkom. Kiírtak táppénzre. Kaptam receptet. De melyik patikába menjek? És melyik buszt érem el? Még 6 perc van az indulásig, sietnem kéne, de akkor nincs pisi, és otthon csak egy gyógyszertár van. Mégis inkább megvárom a következőt. Mindezt persze út közben találom ki. Visszafordulok. Elmegyek újra a menzára. Lemondom a hétfői menüt is. Ott pisilni is tudok. Bemenjek a pékségbe? Nem, akkor megint rohanás lenne, majd otthon a kisboltban veszek kenyeret, de akkor a péksütiről le kell mondanom, ott az nincs. Vagy vehetnék csokit, pudingot, kekszet, bármi, ami édes...

Így van időm a helyi gyógyszertárra is. Vegyek gyógyteát? Utánanéznek van-e... Csak 2 perc van a buszindulásig. Elérem...

Leszállok, kitalálom, hogy először a zöldségboltba megyek, veszek narancsot. Gyömbér kell? Gyömbértea. Állítólag jó... Még sose csináltam. De talán itt lenne az ideje. Nézegetem, megfogom, visszarakom. Áh, úgyse csinálom meg. Fizetek. Na, jó, mégis kell gyömbér. Muszáj kipróbálnom. Veszek azt is.

Kisbolt: puding is kell. Csoki vagy vanília? Vanília vagy csoki? Csoki! Leveszem a sárga dobozt, mégiscsak ez a kedvencem: a vanília. Egy komfortzóna túllépés elég egy napra.
Rakok még a kosárba zsepit, citromot - mert azt elfelejtettem a zöldségboltban. Három percig ácsorgok az üdítők között. Múlt héten melyiket is vettem? Az finom volt. Az egyik 130 Ft-ba, a másik 310-be kerül. A drágábbat választom. Irány a húsos pult. Kérek tavaszi felvágottat, mert azon akad meg a szemem. De rájövök, azt nem is szeretem. Kicseréltetem olaszra, az a biztos. Meg még 15 dkg trappista sajt. Félreértik, 25 dekát adnak, de nem szólok. Az Univerzum úgyis jobban tudja, mint én, mire van szükségem...

Érjek végre haza. Még egy-két e-mail, feladatkiosztás, aztán fekhetek végre.
Rám írnak páran, segítséget kérnek. Erősen, tüzesen elutasítom őket: NEM. Azért lettem beteg, mert nem tudtam nemet mondani. Most hagyjanak békén. Jó kifogás ez a taknyos-lázas állapot. Bedugult orr, bedugult szív. Akkor is, most nem.
Legalább ebben határozott vagyok. 

Aludhatnék, nézhetnék tévét, játszhatnék a neten, olvashatnék, esetleg mosás, takarítás? Egyikhez sincs kedvem. 

Csak állok a polc előtt, fogom a napi kártyát a kezemben. Nézegetem. Kardok 2. Bekötött szem, keresztbe tett kardokkal védekezik, ki tudja mi ellen, ki tudja miért. Nem lát, lehet, nem is hall. Csak érzi a veszélyt. Le kéne tenni azt a kardot, felállni és a szemellenzőt levetve harcolni, ha kell. Sose értettem, miért nem ezt teszi. Mitől fél? 

Fölötte a hold vékony kis sarlója. Tényleg... Újhold is van ma. Jósolni kéne. Hát jósolok. 
A döntésvetést választom a legsürgetőbb problémámra. Az alaplap: Bolond. Megmosolygom, talán nem most kéne előhozakodnom ezzel a kérdéssel az égiek felé...
Első úton a Szeretők, a szívem erre vinne. A második úton a Főpapnő - védve lennék minden rossztól, még a Kardok 9 esetében is. 

Mosolygok, csóválom a fejem... Hagyjuk. Úgy látszik, ez nem a döntések napja. Félelem, kétségbeejtő viaskodás, a két énem harca. Jó és rossz csatázik bennem, a megfelelni akaró, kedves, dolgos, segítőkész Helga és a pihenni, lustálkodni vágyó, nemtörődöm Helga. De reggel, mikor felkeltem, az utóbbi mellett döntöttem. És így volt a helyes. A bennem élő Főpapnő tudta ezt. Most az a dolgom, hogy pihenjek. Ne viaskodjam magammal, nem vezet sehova. 

Mélységes béke öntötte el a szívemet.

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..." 

⛔

Láng, láng, ikerláng

"... van vagy kell még lennie valakinek rajtad kívül, akiben te is benne vagy még. Mi végre teremtettem volna, ha egész valómat magába foglalná az, amit itt látsz? Nagy fájdalmaim ez életben a Heathcliff fájdalmai voltak; figyeltem és átéreztem őket, kezdettől fogva. Életem nagy értelme: ő. Ha mindenki más elpusztulna, és csak ő maradna életben: általa továbbélnék én is! De ha mindenki megmaradna, csak ő pusztulna el, az egész világ idegen lenne számomra, nem érezném magam többé részesének. Linton iránti szerelmem olyan, mint a fa lombja: az idő, tudom jól, meg fogja változtatni, amint a tél is megváltoztatja a fákat. Heathcliff iránti szerelmem olyan, mint sziklaréteg a föld alatt; kevés látható örömöt nyújt, de nem lehet mással helyettesíteni. Nelly, én Heathcliff vagyok! Mindig, mindig a lelkemben él; nem mint valami gyönyörűség, hisz tudom, magam sem vagyok az, hanem mint saját lényem..."

Emily Brontë: Üvöltő szelek

Nem is választhattam volna jobb napot a filmnézésre. Üvöltő szelek! Imádom. A világ legromantikusabb története. Sőt! Vadromantikus. Persze fájdalmas is. Eltűnődtem, vajon annak idején értettem-e, miről szól. És most értem-e? Mert ezt csak átérezni lehet. Senki ilyen szépen még nem fogalmazta meg az ikerláng fogalmát, mint Emily. Vajon ő honnan tudta? Magányosan, elzárva a külvilágtól élt testvéreivel egy paplakban, a szerelmet soha nem tapasztalta. Mégis tudta, érezte, milyen az ikerláng-szerelem. 

Tegnap pont erről néztem egy Balogh Béla-videót. Szerinte  két ismérve van az ilyen kapcsolatnak:

1. Találkozáskor kinyílnak a csakráink és összekapcsolódnak, eggyé válunk

2. Elváláskor olyan fájdalmat érzünk, mint még sohasem, még a szeretteink halálakor sem

S az elválás valószínű... Mert a sötét erők mindig feltűnnek a Fénynél, a Szeretetnél... Sajnos.

Nagyon foglalkoztat ez a téma mostanában. Létezik ikerláng-szerelem? Jó, ha beteljesedik? Vagy "öl, butít és nyomorba dönt" - ahogy mondják... (Lám, mi lett Catherine és Heathcliff szenvedélyes szerelméből is...) Nem tudom. De ha itt lesz, tudni fogom. És megírom. Ígérem.

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..." 

🔥

Vénusz a 6. házamban

Ma belépett a Vénusz a 6.  házamba. Persze megfáztam. Fújom az orrom, ráz a hideg. El vagyok keseredve. Ennyire alulműködik? 

Pedig úgy vártam... 

A szerelem istennője, Aphrodité, a szépség és kis szerencse bolygója a  Halak jegyébe lépett hétvégén, Poszeidón felségterületére. Végre jól érzi magát. De én nem. :(

Amúgy a Kardok 4-t húztam mára. Vicces.

Na, ez van. 

Hallgatom a gyógyító meditációkat, iszom a forró teákat, pihenek. 

Várom a javulást. Meg a szerelmet. Írtam egy mesét. Gyógyít. :)

💓

Aphrodité, a szerelem istennője egy napon a tengerparton sétált... Gyönyörködött a naplementében, s szerelmére, Árészra gondolt. "Vajon mit csinál a nagy harcos? Merre csatázik? Mikor találkozunk végre?" Már október óta nem látta. Hiányzott. Árész mindig lemaradt, hiába volt ő a törtető Kos, nem ért Aphrodité nyomába.  A szép istennő valahogy  egy lépéssel mindig előrébb volt mindenkinél. Sem az igen tisztelt Apollón, sem Hermész, a szárnyas sarus isten nem tudott vele lépést tartani. Ilyen volt ez a lány: ugra-bugra, kis szöszke, naiv kis álmodozó.

Most is, ahogy a lemenő napot nézte, észre sem vette, s besétált a tengerbe. Vágya húzta egyre beljebb, be a habokba. Poszeidón, a mogorva, félelmetes tengeristen már lesben állt. Tudta, ha elkapja a lányt, szerencséje lesz. Minden évben egy nap - amit ő annyira várt. A felkavaró, romantikus, álmokba ringató érzések napja. A nap, mikor ő is önmaga lehet - az ábrándos, misztikus lény, aki ellenállhatatlan vágyat ébreszt mindenkiben. Ezen a napon Amphitrité, a felesége is olyannak látja őt, amilyen valójában: esendőnek, gyenge gyermeknek, egyszerű halandónak, aki csak szerelemre, társra vágyik... Ezért várta annyira Aphroditét. Még pár nap, és megjön: vendégül láthatja híres víz alatti palotájában. Feltöltik egymást energiával. Ő majd hagyja, hogy a lány megpihenjen, meditáljon nála, megálmodja, mikor és hol találkozhat újra Árésszel. Ő pedig átitatódik szépséggel, szerelemmel. Kettejük találkozásából az emberek is nyernek: azon a napon, február 21-én az egész világot a misztika, a spiritualitás, a lágy dallamok, a képzelet ereje uralja majd. Szép nap lesz. Gyógyító. 

Aphrodité is tudta ezt. Egy pillanatra megállt, megnézte magát a tenger vizében. Beletúrt hosszú, szőke, göndör fürtjeibe, s mosolygott. Érezte, most biztonságban van. Lehunyta szemét, s erősen koncentrált. Azt akarta, az emberek is érezzék ugyanezt: a lágy ringatást, a békét, a nyugalmat. Az ő szíve már ezt susogta: hamarosan, hamarosan... Még pár hét pihenés, csend, álmodozás, felkészülés, aztán vendégeskedhet Árész házában, s utána hazatérhet. Otthon lesz, kiteljesedve, megmutatva erejét a világnak, árasztva a szeretet, szerelmet mindenkire. Mindenkire. 

Hisz mit is akarhatna mást egy istennő, aki az embereket szolgálja? Azt, hogy mindenki boldog legyen. Még ha sokáig is kell várni a találkozásra, a lelkek egyesülésére. Úgyis bekövetkezik. Meg van írva: Aphrodité és Árész mindig találkoznak, de addig is: szívük mindig tudja, mit csinál, merre jár a másik. Körtáncukat járva játszadoznak, kacérkodnak egymással, de lehetnek bármilyen távol: vágyuk, vonzódásuk csak erősíti a köteléket. Ez a szerelem.

"Így van" - mondta ki az istennő, majd továbbindult Poszeidón varázslatos palotája felé, hogy beteljesítse sorsát.

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

♀

Érmék 2

Csak lazán! - villan át fejemen a gondolat, a napi kártyát húzva.

Kell is a lazaság: tesómék itt vannak, ilyenkor mindig nagy a feszültség. Sógorom Szűz, Bak ascendenssel, a legnehezebb fajtából. Mindennek tökéletesnek kell lennie. Nem hibázhatunk: se én, se a húgom, de még a 10 hónapos keresztlányom se.

Amúgy is nehéz napunk van: anyám ma lenne 65 éves... Mindig eszembe jut az utolsó szülinapja. 4 éve ilyenkor hazajöttem hozzá, hoztam a kedvenc somlóiját, benne a számgyertya: 61. Ma csak egy lesz: kint a temetőben. Elszomorodom.

10-kor nekiállok főzni, hogy legyen ebéd. Ez persze nálam pont nem a lazaságot jelenti, görcsösen igyekszem a fasírtot finomra készíteni. És ha még jó is minden... a végén mindig odaégetem. Kérlek Isten, ma ne! Ma legyen jó! Ügyes vagyok, levest is főzök. Mirelit hozzávalókból, erőleves kockából, de akkor is leves...

Kint reggel óta esik a hó. Szomorúan konstatálom, hogy ebből nem lesz temetőbe kimenés... Majd itthon gyújtunk gyertyát... Valamikor este.

Ebéd, nem férünk el hárman  az asztalnál, így először a gyerek, aztán tesómék, aztán én. Már elmúlt kettő.

Délután a gyereket szánkózni akarják vinni. csak egy a bökkenő: nincs szánkónk. A Tesco messze, az itteni boltok már zárva. Kölcsönkérünk a Facebookon, de senki nem reagál.

Sógorom ekkor behozza a konyhába a gyerek fürdőkádját. A cipőtartómat már engedély nélkül szétszedte, de nem szólok. Nyelek egyet... finom a leves, bár már rég kihűlt. Mikrózni nem lehet, az hangos...

Nekiállnak szánkót csinálni. Némi szigszalag, a kád aljára máris fel van téve a cipőtartó cső. Háttámlának jó lesz a hűtőtáska fedele, spárgából meg erős húzókötelet fonnak.. Szerencséjük van. A gyerek is megérzi, hogy készül valami, felébred fél 3-kor...

Indulhat a móka! Mégiscsak játékos, vidám, kacagással teli nap lesz ez! Az első hó, az első szánkózás... simán feledteti az utolsó szülinapot!

Húzzák-vonják a kislányt, élvezi nagyon, gyermeki kacaja felveri a ház lakóit a délutáni szunyókálásból. Fényképek, videók készülnek a nagy eseményről. 

Én nem vagyok ott, mosogatok, rendet rakok. Egyedül. Lazán. Játék az élet... 

A videót csak később nézem meg. Annyira vicces, abszurd és kreatív ez a fürdőkádas szánkó. Csodálkozom, sógorom hogy találhatta ki. Ezt az oldalát még nem ismertem. Sose volt ilyen laza. Nevetve mutatják, hogy kint a tón  történt egy kis malőr... a szán egyszer csak felborult, a gyerek kiesett, kibillent -  pofával a hóba. Az apja húzta a kádat, az anyja videózta, de a felvétel itt megszakad. Csak annyi látszik: gyerek a szánban, gyerek a hóban. Nem sír.  Kicsordulnak a könnyeim a nevetéstől. Együtt röhögünk, mind a hárman. A gyerek meg azon rötyög, ahogy mi nevetünk.

Végül helyreáll a rend: az átázott csizmák visszakerülnek az újra összeszerelt cipőtatóra, apa kezét kimarja a fertőtlenítő, anya rakosgatja fel a képeket a Facebookra, köszönjük, már nem kell kölcsön szánkó, megoldottuk...  A gyerek nyűgös, hisz nem aludt délután, én dajkálgatom, ringatom, mint a tenger hullámai: jobbra-balra, fel-le. Énekelek is.

Este van. Sógorommal háromszor nézzük meg a videót a bukfencről, mindannyiszor szakadunk, kitör belőlünk a vihogás, a cigit se bírjuk rendesen elszívni. Utána csend, a gyerek elaludt. Tesóm megkér, gyújtsunk mécsest anyunak. Nem sírok, nem akarok sírni - fogadom meg, de már a gyufát fogva is megremeg a kezem.

Ülünk ketten a konyhában, fogjuk egymás kezét, bámulunk a lángba és potyognak a könnyeink. Eszünkbe jut minden, a mi szánkózásaink, a gyerekdalok, amiket ő énekelt nekünk, simogató keze, s a rugdalózó lábai a halálos ágyán. Mikor már beszélni se tudott. Bőgök. Mily rövid az élet, s nem, egyáltalán nem játék... 

Ekkor bevillan a napi kártyám. Könnyeimen át elmosolyodom, kifújom az orrom. Fél órája még a vicces videón visítoztam kint az erkélyen a sógorommal, hideg volt, sötét, hullott a hó, s nekem potyogtak a könnyeim a nevetéstől - most meg itt ülök csendben a konyhában tesóm kezét fogva, s halott anyánkat siratjuk a gyertyaláng felett. 

Egyszer fent, egyszer lent. Néha jó és néha rossz. Kint és bent. Múlt és jövő. Anya és gyermek. Férfi és nő. Leves és második. Csönd és zaj. Sírás és nevetés. Munka és játék. Könnyedén és görcsösen. Egyedül és társakkal.  Hol így, hol úgy. Minden mozgásban van. Minden. Ilyen az élet. Ilyen ez az érmék kettes. Szeretem. Végtelenül. 💓

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

⛄

Hold ON!

Itt a február!

Olyan gyorsan elszaladt az első hónap. hihetetlen. Reggel kapkodva húztam hóindító kártyát, az EZO Tarot-ból.

Érmék királya... No, majd meglátjuk. Hátha lesz dolgom valami gazdag pasival. Ki tudja?

Amúgy... fura volt ez a nap.

Reggel az Érmék 3-t húztam - megint. Vizsgaszitu. A múltkor megbuktam - így ma elhatároztam, hogy tudatosan figyelni fogok. Minden női rezdülésemre.

Aztán nem történt semmi. Senki nem dicsért meg, senki nem nyitott előttem ajtót, senki nem ajánlotta fel, hogy cipeli helyettem a laptopot, szóval tiszta csalódás volt...

Hazafelé a buszsofőr - aki nekem nem szimpi - bűbájosan köszönt."Szép napot, kedves hölgyem!" Kipréseltem egy jó napotot én is, de másra nem volt erőm, már fáradt voltam...

Ma felidegesítettek. De próbáltam visszafogni magam, lazán venni a dolgot. Szaktanárit se írtam be. Fejlődöm? Talán még a tegnapi telihold feszültsége dolgozott bennem... 

Délután fodrászhoz mentem. Végre kifelé lett szárítva a hajam. Utána bevásároltam, majd nekiálltam takarítani. Porszívózás, felmosás, mosogatás... stb.

Este írják, Hold a Szűzben... Ha nem akarunk, akkor is takarítunk. És tényleg! Vigyorogtam.

Állítólag fodrászkodáshoz is jó ez nap. Na, ez is megvolt!

És ha még tovább akarom fokozni: a 11. házamban járt ma a Hold. Fel is hívtam két barátomat, akikkel régen beszéltem. Meg egy harmadikat is, akivel tegnap.

Érdekes.

Mi volt jó?
- rántott hús ebédre
- A Dunánál c. versről beszélhettem-néhányan meg is értették :D
- kaptam ebédmeghívást vasárnapra
- kakaós csiga vacsorára
- csak a 8,20-sal mentem be dolgozni
- és végre együttműködtem a Holddal!

Van remény!

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

🌙