Klementina 2.

Még mindig a Klementina-dalt hallgatom éjjelenként. 

Azon gondolkodtam, miért.

Biztos van még mondanivalója.

Egyrészt a szerelem. A fiú, aki képes beleszeretni egy másik nőbe, aki hasonlít első szerelméhez. Én is így jártam... Hasonlított rám valaki egy dologban, s mivel én nemet mondtam, ő meg igent, őt választottad.

S hiába hittem, hogy nem fog fájni, mégis fáj.

Évek óta bennem dúló, elnyomott érzések jöttek fel. Félek, semmi nem változott. Nem haladok előre. 16 éves vagyok még mindig.

Vagy még kisebb...

Gyerek. Mikor még Foxi Maxi énekelte ezt a dalt a mesében. 

"Ó, te drága, Klementina..." Apuval néztem.

Akkor nem tudtuk, hogy ez tényleg egy dal. Hogy van története. Akkor nem volt internet. Nem jutottunk ilyen információkhoz.

Évek teltek el. És én már tudom. Ő meg nem. Ezt sajnálom. Hogy ő ezt nem tudhatja már meg sosem. Pedig biztos örülne neki.

Ó, bárcsak itt lenne, és elmondhatnám. Fütyörészné borotválkozás közben. Biztos vagyok benne.

Drága Klementina...

Drága apukám... 😥

Hol vagy, mikor megint összetörték a szívem?

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

😢

Én meg a pénz?

Készül a tantárgyfelosztás. Pár héttel korábban szó volt róla, hogy taníthatok marketinget. Ma kiderült, hogy mégse. (Nem hatott meg...) Ugyanakkor azt is mondták, hogy az osztályomban taníthatok pénzügyi ismereteket. Adnak hozzá könyvet, tételeket, kipróbált feladatsorokat, mindent. A téma: az adózás, a bankügyek, a hitel, a tervezés, minden pénzügyi dolog.

Ösztönösen ellenkeztem, idegennek éreztem az egészet, és felkiáltottam.

"Ugyan már, én meg a pénz?"

De rögtön észbe is kaptam, ahogy kimondtam. Hát igen... Én meg a pénz. Két különböző dolog. És ez nincs jól. Miért ne lehetne a barátom? 

Annak a tanárnak, aki idáig tanította, a barátja? Ő jóban van vele? Szíve csücske ez a téma. Sokat foglalkozott vele, óravázlatokat készített, játékos feladatokat talált ki. Ő neki miért megy ez lazán? Nekem meg görcsösen?

Nem! Nem hagyom így! Én is a pénz barátja akarok lenni. Felkiáltó jelet akarok a mondat végére, nem kérdőjelet. Gazdag akarok lenni. Áramoltatni a pénzt. Arra költeni, amire szeretném. Mert megvan mindenem. Mert megtehetem.

Ezennel elengedem a pénzzel kapcsolatos negatív gondolataimat. És megengedem, hogy a pénz a barátom legyen, és áramoljon felém. Bőségtudatban élek.

Júliusra megkaptam Lakshmi kártyáját is. Ő is ezt üzeni. Jön a változás. Meggazdagszok, és örömmel kiáltom: ÉN MEG A PÉNZ! Egy fogalom.

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

€

Fáradtan

Elfáradtam. Belefáradtam. Lefáradtam. Kifáradtam. Fáradt vagyok.

Csak a munka-munka-munka.

Mikor lesz vége?

És miért bánt, hogy mások csak kacarásznak, cigizgetnek egész nap (pontosítok: 8-12-ig), míg én tényleg dolgozom, pihenés nélkül, másnaposan, karikás-piros szemekkel. Fáj a fejem az előző napi bankettől, fáj a kezem a nyolcórás bizonyítványírástól, fáj a lábam a magassarkú cipőtől, fáj a szívem az álmomtól, a tegnaptól, tőled.

Fáradt vagyok bármit is tenni.

Csak panaszkodom.

És akkor igen, akkor szembejön valaki, aki még fáradtabb, akinek még rosszabb a sorsa, aki nekem panaszkodik.

Isten előtt sosincs kifogás.

Csinálom tovább. Magamért. Nélküled.

Összetört szívvel. Fáradtan.

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

👎

Klementina

Imádom Wildrose csatornáját, nagyon szép, megnyugtató hangja van, és nagyon okosakat mond. Tarot kártyázik, és angyalokkal beszélget. Kedves lány.

A minap felrakott egy dalt, amit maga énekelt angolul. Oh, my darling... Clementine. Olyan megnyugtató volt, bár a szövegét nem nagyon értettem.

Utánanéztem, és magyarul így hangzik:

Régi barlang rejtekében,

Mély folyóvölgy oldalán

Aranybányász és a lánya

Éldegélt ott hajdanán.

Ó, te drága, ó, te drága

Klementina jössz-e már?

Zöld mezőnek vadvirága

Mind kinyílott, visszavár.

Lenge volt ő, mint egy tündér,

Mint a holdfény, halovány,

- Noha sokszor jó a bocskor -

Mezítláb járt az a lány.

Ó, te drága, ó, te drága...

Kiskacsákat vitt a partra

Nyári napnak hajnalán,

Tüske szúrta át a talpát,

Vízbe szédült, jaj, talán?

Ó, te drága, ó, te drága...

Láttam őt, hogy elragadta,

Mint egy tollpihét, az ár.

Megsirattam, ámde úszni

Én se tudtam, ó, de kár!

Ó, te drága, ó, te drága...

Csak hevertem én leverten

Éjszakákon át meg át,

Míg egy szép nap észrevettem,

S megszerettem kishúgát.

Ó, te drága, ó, te drága

Klementina jössz-e már?

Zöld mezőnek vadvirága

Újra nyílik, visszavár.

Többször meghallgattam. Közben békességet éreztem, bár a tartalma elég szomorú. Amerikában játszódik, az aranyásó kor idején. Vízbe fúl egy fiatal lány kacsaúsztatás közben, s a fiú, akinek tetszik,  nem menti meg, mert nem tud úszni, kicsit sír még utána, de aztán összejön a lány húgával.

Először felháborodtam. De bunkó! Ilyenek a férfiak, hűtlenek, szemetek, nincs bennük semmi megbánás, tisztelet.

Aztán egyből rájöttem, hopp, itt valami van bennem. Ítélkezem. Miért ítélem el ezt a fiút?

Hisz csak egy dolgot akart: boldog lenni. Élni tovább egy tragédia után is. Szeretni és szeretve lenni. Hogy épp a kishúgnál találta meg a boldogságot? Na, és? Akkor mi van? Mindenki úgy boldogul, ahogy tud.

Fájt a boldogságuk. Igazából irigység van bennem. Hogy nekik sikerült. Hogy a fiú túl tud lépni, tovább tud menni. Nem érzelmeskedik egész életében. Nem fogja egyedül leélni az életért azért boldogtalanul, magányosan, mert egy terve nem sikerült. Isten adott neki egy második lehetőséget, és ő élt vele. 

Lehet, hogy ez a helyes cselekedet... Így kéne tenni. Nem kell, hogy érdekeljen, ki mit szól. Az én életem, azt teszem, ami engem boldoggá tesz.

Vajon a fiú tényleg szerette az új lányt? Nem tudom, de gondolom, neki lesz bátorsága tovább lépni, akkor is, ha nem.

Elgondolkodtató...

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

💍

Bántottál

Néztem tegnap az arcod. Oldalról. Ahogy mozgott a szád, ahogy formáltad a szavakat. Összpontosítottál.

Volt időm megfigyelni, nem hozzám beszéltél.

És elkapott egy érzés. 

A távoli múltban jártunk. Egyszerű parasztlegény voltál, vagy talán földesúr, és én szerelmes voltam beléd. De te nem szerettél, vagy talán igen, de nem bántál jól velem. Bántottál. Nagyon erősen éreztem, hogy akkor bántottál. Hogy fájt nekem az a szerelem.

Most itt vagyunk. Megbosszulhatnám. De nem teszem. 

Mert szeretlek, még most is. 

És épp elég bántás neked, hogy ez a szerelem nem teljesedhet be ebben az inkarnációban sem. De ez most neked fáj jobban...

Sajnálom.

Letöröltem egy könnycseppet, s ment tovább az élet...

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

💔

Vihar

Napok óta fülledt az idő. Éjszakánként pedig jönnek a viharok. Dörgés, villámlás, égi háború.

Félek. Rettegek. A gyomrom összeszűkül, meglapulok a takaró alatt, háttal az ablaknak fekszem, szemem-szám összeszorítva. És azon gondolkodom: miért? Honnan jön ez a félelem? Gyerekkor? Előző élet? Belém nevelték? 

Nem emlékszem, mióta van ez így. Egy viharra emlékszem csak a múltból, ültünk apuval és tesómmal az ágyon - anyám vajon hol volt? - és vártuk, hogy elmúljon az égzöngés. Apu úgy tanította, hogy ilyenkor mindent ki kell kapcsolni, nem engedhetjük meg a vizet és nem érhet le a lábunk a földre... pedig a harmadik emeleten laktunk. Valami majmos mesét is mesélt közben. Ennyire emlékszem.

Ha vihar van, mindig ő jut eszembe. Meg hogy néz-e odafentről? Vigyáz-e rám? Már nem tud megvédeni, azt hiszem. Egyedül vagyok. Pedig hogy szeretnék már nem egyedül lenni. Nem egyedül átélni a viharokat. Az élet viharait sem!

Miért kell így lennie? Mit akarnak nekem tanítani az égiek? Azt, hogy győzzem le a félelmemet? Vagy csak így szimbolizálják, hogy változásra van szükségem? Egy mindent elsöprő nagy viharra, ami után újra kisüt a nap? De az se lesz jó. Újra meleg lesz, fülledt meleg. Aztán újra vihar. Sehogy se jó.

Harcolnak odafent. Harcolok én is lent. Két dolog csap össze - s félelmetes a csata. Győztes nincs. Akkor mi értelme? 

Imádkozom. Mormolom a Miatyánkot, mormolom a mantrámat, a Himnuszt, a Szózatot, A Reményhezt, az összes kívülről megtanultat. Csak múljon el, csak legyen már vége.

Félek, rettegek.

Meddig lesz ez így???

Talán csak a majomkirály tudja...

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

⛈

Flow

Ma kicsit energikusabb voltam, mint tegnap.

Például takarítottam is...

Jólesett.

Közben azon gondolkoztam, mi okoz nekem örömet. Mikor vagyok boldog?

Igazából napok óta nem hagy nyugodni egy gondolat.

Három napig ültem a dolgozatok felett, javítottam... És közben mintha megszűnt volna a világ körülöttem.

Nem ettem, nem tévéztem, a telefont lenémítottam, a lakásból nem mozdultam ki.

Nem volt kedvem rendezvényre menni, nem volt erőm, időm, indíttatásom takarítani sem.

Még csak fel sem öltöztem.

Pizsamában, kócos hajjal ültem az asztalnál, és húzogattam a piros vonalakat.

Azon gondolkoztam, mi ez? Mi ez, ami így kizökkent a való világból? Ami miatt nem eszem, nem iszom, nem kommunikálok, nem érdeklődöm semmi más iránt?

Persze, nem tudtam mást tenni, szorított a határidő...

És közben folyton ott villogott a szemem előtt egy szó: FLOW, FLOW, FLOW.

Hoppá! 

Tudomásom szerint a flow jó dolog. Akkor érzi az ember, ha örömmel végzi a feladatát, csak arra koncentrál, és ettől boldog lesz...

Lehetséges, hogy velem is ez történt?

Lehetséges, hogy mégis imádok dolgozatokat javítani???

És ha így van, miért olyan nyűg naponta elővenni őket?

Miért halogatom?

Nem... nem szeretek dolgozatot javítani. Utálom a keszekusza írásokat, az egymásról másolást, a semmitmondó mondatokat. Egyformák. A témájuk unalmas.

De akkor hogy? Akkor ez mégse flow? Vagy mégis? Vagy csak az érettségi miatt?

Nem tudom.

A téma kutatója Csíkszentmihályi Mihály, magyar származású pszichológus.

Szerinte akkor van flow-ban az ember, ha örömmel végzi, amit csinál és kihívás is van benne. És azt is írta, hogy ez vezet az élet értelmének megtalálásához... Talán azáltal, hogy ilyenkor jelen van az ember. Odaadja magát teljesen a feladatnak. Koncentrál. Fókuszál.

Ezt kellene modellezni mindenben. Akkor lennénk benne a ZÓNÁ-ban. 

Hm... dolgozatok. Flow. Boldogság. Nekem valahogy nem áll össze. Vagy csak elnyomom magamban, nem engedem meg magamnak, hogy élvezzem a javítást. Ezen kell még gondolkodnom. Sokat. Bár, ha belegondolok, engem az agyalás is boldoggá tesz. :D 

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

🙅

Csipkerózsika

Várom a belső gyermek kártyámat.
Most egyedül ez az, ami lázba, tűzbe hoz, amiért lelkesedem.
Semmi más.
Érzelmi biogörbém -100.
Nincs min csodálkozni.
Csak a mesékben hiszek.
I 💓 Csipkerózsika!

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

🌹

Szabadság

Dohogva szálltam fel reggel a buszra. Sportcipőben, hátizsákkal. A buszsofőr meg is jegyezte: 

- Talán már megkezdődött a nyári szünet?

- Nem, csak kirándulni megyünk a sulival - húztam el a számat. - Gyalogolunk Kunfehértón, kint a susnyásban, 100 gyerekkel, a tűző napon.

Semmi kedvem nem volt hozzá. Leültem az első ülésre. Gondoltam, majd még kérdezget, én meg jól kipanaszolom magam, és megint eltúlozhatom a dolgokat, hogy én vagyok a világ legszerencsétlenebb embere, meg hogy nekem milyen rossz. Észre sem vettem, hogy megint játszmázom...

-  És mik a tervek a szünetre? Mész  valahova?

- Igen, Erdélybe! - villanyozódtam fel. Mosolyra húzódott a szám, éreztem a csillogást a szememben, ahogy erről a tervemről mesélek. - A barátaimmal, rögtön ahogy vége a sulinak...

- És ahhoz van kedved, a maihoz meg nincs - nyugtázta a sofőr, majd kikanyarodott az úttestre a megállóból, többet nem is szólt hozzám.

Hupsz! Nyeltem egyet. Igaza van. Ahhoz van kedvem, ehhez meg nincs. És mégis miért? Mi a különbség Kunfehértó és Erdély között? 

Mindkét helyre azért megyek, hogy kiránduljak, társaságban leszek, kimozdulok a komfortzónámból, egyik se lesz átlagos hétköznap. Csak oda nyolcan megyünk, ide 108-an. Ott a magas hegyek vesznek majd körül, itt meg a nádas. Ott a Hargita, itt a holdruta a különlegesség. Itt a kullancsok ellen kell védekeznem ott meg majd a medvéktől. Mindkettőt túlélem, de a lábam majd fájni fog a sok gyaloglástól.

Akkor tényleg? Mi a különbség? Hol húzódik a határ az elhúzott száj és a csillogó szem között?

Eszembe jut a mai angyalkártyám: Szabadság. Igen. Ez a különbség. Azt én választottam, ezt nem. Azt a döntést, hogy elmegyek Erdélybe - pénzért - a saját akaratomból hoztam meg. Azt, hogy átvonatozok Kunfehértóra túrázni egy kicsit - ingyen - nem önszántamból. Kötelezővé tették. Nem állt módomban dönteni. Nem voltam módos. :) Sem nemes. :) Mert nem mondhattam nemet.

Olyan szép a magyar nyelv! És mennyi mindennel összefügg a SZABADSÁG  érzése!

Megtehetek valamit. Tehetős vagyok.

Nem függök másoktól. Független. Nem rángatnak kötélen ide-oda, mint egy marionett-bábut.

A szabadság a kulcsszó! 

Szabad vagyok, dönthetek. Annyi mindenben az életben, dönthetek. Csak eddig nem vettem észre. A saját rabságomban éltem. Azt hittem, irányítanak. 

De ez nincs így! Szabad vagyok, szabadnak születtem. 

Ma ezért vagyok hálás. Meg azért, hogy átmehettem Kunfehértóra a gyerekekkel, és sok kalandban volt részem. Szabadon eldöntöttem ugyanis,  hogy élvezni fogom, jó lesz. Jó is volt, csodákkal, meglepetésekkel teli, tündériesen jó. Mint amilyen majd Erdély lesz.

Köszönöm!!!

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

🌄

Szívek melege

Véget ért egy hét. Az utóbbi két napot az asztalom előtt ülve töltöttem, javítottam a dolgozatokat. Csak néha szaladtam ki a konyhába, bekapni pár falatot.

Gőzerővel dolgoztam...

Végeztem.

Jutalmul kicsit játszottam a neten, megpihentem.

Közben a gépemen levő zenékből hallgattam meg párat. Rájöttem, hogy kell keresni, hogy magától ajánljon fel dalokat. 😄

Rákattintottam egy Ismeretlen album nevűre. No, nézzük! Vagyis hallgassuk! 😆

A Szívek melegében  karaoke-változata volt. 😯

Ó! Napok óta ez a dal járt a fejemben, nem tudom, miért, talán Szinetár Dóri, a gyermekkorom, apu miatt, szóval ez jött fel bennem a napokban, néha dúdolgattam magamban, vagy csak úgy átsuhant az agyamon, egy-egy sora felvillant reggel a kávémat kevergetve...

Mosolyogtam. Drága Jó Isten! Ez megint te voltál! Így üzensz, hogy vagy, hogy létezel, hogy tudsz rólam, hogy ismered a gondolataimat, titkos vágyaimat. Igen. Hallod. És töprengsz... Hogyan segíthetnél?

Mikor már végleg kétségbe esem, és feladom, és azt hiszem, minden szó Hozzád felesleges, akkor üzensz, jelzel. Tudod. 

Ez egy olyan nyelv, melyet csak mi ketten ismerünk.

Cinkosan rád kacsintok ilyenkor, s Te elégedetten nyugtázod fenn az égben, hogy vettem az adást. Én is tudom.

Hm... Jó lenne, ha gyakrabban lenne ilyen élményem...

Szomorúan nézem a képernyőt, kattintgatok az egérrel csak úgy, játszok, bambulok, könnybe lábadt szemmel...

S közben énekelem magamban az ismert sorokat:

"Fáj, ha magad vagy, és nincs kihez szólj,

Nagy-nagy tüzet raksz és mégis fázol,

De lásd a szívek melegében, könnyű dacolni a téllel,

Ott, hol szeretnek, ott sosincs hidegség....

... Hisz ott a szívek melegében, tőled s tőle szépül minden,

Rossz vagy jó a sors, te mindig visszatérsz...

Bármily nehéz súly a szegénység,

ketten elbírhatják, van, kit félts,

de ha nincsen egy társ, mit ér a gazdagság?

Legyen minden ujjadon gyémánt, fizesd szolgák hadát,

semmi nincs, ami pótolhatná egy lélek jóságát!"

Nincs.

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

💕

Helga

Készítem a tételeket az érettségire. Gyűjtöm a feladatokat, mentem le a képeket, olvasom az újságcikkeket, keresem a megfelelő példákat. Ne legyen túl nehéz, de könnyű sem... Nehéz.

Az egyik nyelvtantétel címe: A névadási szokások változása.

Én találtam ki. :)

Nyelvtörténethez raktam, nem stilisztikához. Tudni kell, hogyan változtak meg a névadási szokások a múlt századtól kezdve napjainkig. Kitérve a Pamelákra, Isaurákra, meg ugye a Bentlikre, ami olyan nagy port kavart mostanában...

Vajon, ha lenne gyerekem, hogy hívnám?

Vannak titkos kívánságaim, még senkinek se mondtam el...

De mostanában a szereplőim nevén gondolkozok inkább. Bár általában azt a megérzéseimre hagyatkozva találom ki... Aztán megnézem a jelentését, tényleg illik-e a szövegbe.

Az én nevem Helga. Jelentése: egészséges, boldog.

És ez? Illik az életemre????

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

🙅

Június

Június 1.

A nyár kezdete.

De alig 3 hét, és itt is van a napsütés vége: jön a napforduló.

Olyan fura.

Ilyenkor a sok meló közt nem is veszem észre, hogy hosszabbodnak a nappalok.

Mire már élvezném a jó időt, vége is...

Ez a baj velem.

Mindig későn jövök rá a dolgokra.

Utólag tudom csak értékelni.

Vajon ez változik valaha?

Ha igen, hogy? Mit kell érte tennem?

És miért jönnek fel bennem ezek a kérdések minden nyáron?

Múlik az idő.

A Hozzáállás kártyáját húztam a hónapra. 

A zöld smaragdkő meséjét.

Talán ezzel kéne kezdenem valamit.

Megnyitni a szívem.

Szembenézni a félelemmel.

Akkor sokkal jobban fogom élvezni az életet, és észreveszem a szépségeket is.

Legyen így!

Ez a júniusi feladat!

Áldás!

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

🌳