Kelyhek 2

Tavaly ilyenkor esett a hó. Most meg az eső...

Tavaly ilyenkor itt voltak tesómék. Most meg nem...

Tavaly ilyenkor feszült voltam. Most jó volt minden... 

Tavaly ilyenkor Érmék lapot húztam. Most a Kelyhek jöttek...

Tavaly ilyenkor nem volt párom. Most van. :)

Tavaly ilyenkor más volt minden...

Minden?

Tavaly ilyenkor nem mentem a temetőbe, pedig anyám szülinapja van... Ma is itthon maradtam.

Tavaly ilyenkor zöldséglevest főztem. És fasírtot. Ma is...

Tavaly ilyenkor sírtam este. Ma? Igen... fogok.

Tavaly ilyenkor írt rám a Sanyi... egy betegséggel kapcsolatban... pár szót beszéltünk. Ma... már itt volt velem, de sajnos a betegség, a múlt is szóba került...

Tavaly ilyenkor az érmék 2-t húztam. Ma is kettest: Kelyhek 2. Kibékülés...

Elgondolkodom...

Ki vagyok-e békülve magammal?

Ki vagyok-e békülve az életemmel?

Elfogadtam-e már a Sorsomat?

Változott, változik-e valami? Van-e fejlődés? 

Ez a nagy kérdés!

„Életed legfontosabb pillanata a jelen pillanat, legfontosabb embere, akivel most kell leülnöd, beszélgetni. Legfontosabb tette a szeretet.” 

(Eckhart mester, XIV. sz.)

... - olvasom a kártya magyarázatát. Az idézetre rákeresve az első oldal, amit behoz a net: egy segítő beszélgetés oldal. Mentálhigiéné! :) Azt hiszem, jó úton vagyok... Megkaptam a választ... 💖

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

🏆🏆

Mucika

Mucika velünk szemben lakott gyerekkoromban. Anyjával, Juliska nénivel. Férfi nélkül.

Egy nagy házban éltek, ketten. 

Olyanok voltak a szememben, mint a mesehősök: Juliska néni volt a boszorkány, akinek mézeskalács házikója volt, Mucika meg a lánya, aki elszakítja a szerelmeseket egymástól - az álmenyasszony - és mindenben anyja parancsát követi.

Féltem tőlük. 

Ebben persze az is közrejátszott, hogy Juliska néni sosem volt velünk kedves, és mindig kiabált (sőt rikácsolt), ha még játszottunk az utcán sötétedés után. A szomszéd fiúk csak röhögtek rajta, becsöngettek hozzá, aztán elbújtak, szívatták szegényt.

A szüleim többet beszéltek Mucikáról. Vénlány - mondták lekezelően. Nekem ilyenkor mindig görcsbe rándult a gyomrom. Ugye én nem leszek az? Én nem leszek vénlány? Nem akarok úgy élni, mint Mucika...

Aztán Juliska néni meghalt, s ő egyedül maradt a nagy házban. De ezután se ment férjhez. Nem tudom, hány éves volt. Nekem úgy tűnik, mindig ősz haja volt, és mindig copfban hordta. 

Mi meg elköltöztünk, évekig nem is gondoltam rájuk.

Később, mikor újra szomszédok lettünk, megint nap mint nap szembetalálkoztam Mucikával. Az élete semmit nem változott. Ijesztő. Most már én is csak sajnálni tudtam. De még mindig ott volt előttem elrettentő példaként: csak ne legyek én is olyan, mint ő!

Aztán anyám meghalt, és én egyedül maradtam a nagy házban. De ezután se mentem férjhez. 40 éves vagyok. És a hajamat már évek óta ugyanúgy hordom.

Nyár van, szünet. Minden nap elmegyek a suli menzájára és elhozom ételesben az ebédet. Nem főzök. Nincs kire, magamnak meg minek... Tegnap Mucika épp akkor indult valahova biciklivel, mikor kiléptem az utcára. Csak bólintok neki - idősebb nálam, és sosem beszéltünk, tehát jó napotot kellene köszönnöm. De amúgy meg évek óta tudunk egymásról  és minden nap találkozunk, tehát sziát. Egyik se megy, csak a bólintás, ő pedig visszabiccent.

10 perc gyaloglás után odaérek a sulihoz, mennék be az ajtón, de valaki épp jön kifelé. Ő az: a Mucika. Ételessel a kezében.

Nevetek magamban, és tudatosítom: úgy élek, mint ő. Itt van: a legnagyobb félelmem. Bekövetkezett. Mucika lettem.

Odavetek neki egy sziát, és mosolyogva ballagok tovább. Már nincs mitől tartanom. :)

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

😱