Vénusz a 6. házamban

Ma belépett a Vénusz a 6.  házamba. Persze megfáztam. Fújom az orrom, ráz a hideg. El vagyok keseredve. Ennyire alulműködik? 

Pedig úgy vártam... 

A szerelem istennője, Aphrodité, a szépség és kis szerencse bolygója a  Halak jegyébe lépett hétvégén, Poszeidón felségterületére. Végre jól érzi magát. De én nem. :(

Amúgy a Kardok 4-t húztam mára. Vicces.

Na, ez van. 

Hallgatom a gyógyító meditációkat, iszom a forró teákat, pihenek. 

Várom a javulást. Meg a szerelmet. Írtam egy mesét. Gyógyít. :)

💓

Aphrodité, a szerelem istennője egy napon a tengerparton sétált... Gyönyörködött a naplementében, s szerelmére, Árészra gondolt. "Vajon mit csinál a nagy harcos? Merre csatázik? Mikor találkozunk végre?" Már október óta nem látta. Hiányzott. Árész mindig lemaradt, hiába volt ő a törtető Kos, nem ért Aphrodité nyomába.  A szép istennő valahogy  egy lépéssel mindig előrébb volt mindenkinél. Sem az igen tisztelt Apollón, sem Hermész, a szárnyas sarus isten nem tudott vele lépést tartani. Ilyen volt ez a lány: ugra-bugra, kis szöszke, naiv kis álmodozó.

Most is, ahogy a lemenő napot nézte, észre sem vette, s besétált a tengerbe. Vágya húzta egyre beljebb, be a habokba. Poszeidón, a mogorva, félelmetes tengeristen már lesben állt. Tudta, ha elkapja a lányt, szerencséje lesz. Minden évben egy nap - amit ő annyira várt. A felkavaró, romantikus, álmokba ringató érzések napja. A nap, mikor ő is önmaga lehet - az ábrándos, misztikus lény, aki ellenállhatatlan vágyat ébreszt mindenkiben. Ezen a napon Amphitrité, a felesége is olyannak látja őt, amilyen valójában: esendőnek, gyenge gyermeknek, egyszerű halandónak, aki csak szerelemre, társra vágyik... Ezért várta annyira Aphroditét. Még pár nap, és megjön: vendégül láthatja híres víz alatti palotájában. Feltöltik egymást energiával. Ő majd hagyja, hogy a lány megpihenjen, meditáljon nála, megálmodja, mikor és hol találkozhat újra Árésszel. Ő pedig átitatódik szépséggel, szerelemmel. Kettejük találkozásából az emberek is nyernek: azon a napon, február 21-én az egész világot a misztika, a spiritualitás, a lágy dallamok, a képzelet ereje uralja majd. Szép nap lesz. Gyógyító. 

Aphrodité is tudta ezt. Egy pillanatra megállt, megnézte magát a tenger vizében. Beletúrt hosszú, szőke, göndör fürtjeibe, s mosolygott. Érezte, most biztonságban van. Lehunyta szemét, s erősen koncentrált. Azt akarta, az emberek is érezzék ugyanezt: a lágy ringatást, a békét, a nyugalmat. Az ő szíve már ezt susogta: hamarosan, hamarosan... Még pár hét pihenés, csend, álmodozás, felkészülés, aztán vendégeskedhet Árész házában, s utána hazatérhet. Otthon lesz, kiteljesedve, megmutatva erejét a világnak, árasztva a szeretet, szerelmet mindenkire. Mindenkire. 

Hisz mit is akarhatna mást egy istennő, aki az embereket szolgálja? Azt, hogy mindenki boldog legyen. Még ha sokáig is kell várni a találkozásra, a lelkek egyesülésére. Úgyis bekövetkezik. Meg van írva: Aphrodité és Árész mindig találkoznak, de addig is: szívük mindig tudja, mit csinál, merre jár a másik. Körtáncukat járva játszadoznak, kacérkodnak egymással, de lehetnek bármilyen távol: vágyuk, vonzódásuk csak erősíti a köteléket. Ez a szerelem.

"Így van" - mondta ki az istennő, majd továbbindult Poszeidón varázslatos palotája felé, hogy beteljesítse sorsát.

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

♀