Elfáradtam. Belefáradtam. Lefáradtam. Kifáradtam. Fáradt vagyok.
Csak a munka-munka-munka.
Mikor lesz vége?
És miért bánt, hogy mások csak kacarásznak, cigizgetnek egész nap (pontosítok: 8-12-ig), míg én tényleg dolgozom, pihenés nélkül, másnaposan, karikás-piros szemekkel. Fáj a fejem az előző napi bankettől, fáj a kezem a nyolcórás bizonyítványírástól, fáj a lábam a magassarkú cipőtől, fáj a szívem az álmomtól, a tegnaptól, tőled.
Fáradt vagyok bármit is tenni.
Csak panaszkodom.
És akkor igen, akkor szembejön valaki, aki még fáradtabb, akinek még rosszabb a sorsa, aki nekem panaszkodik.
Isten előtt sosincs kifogás.
Csinálom tovább. Magamért. Nélküled.
Összetört szívvel. Fáradtan.
"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."
👎