Varázslat, tündérmese, Guidobaldo, szerelem

Furcsa dolog a mese. Szép, de nem igaz. Néha fáj is.

Hihetetlen, mégis hiszünk benne.

Hogy ha a hősnek sikerült, akkor nekünk is talán...

Ki tudja?

Mindig van benne főszereplő.

Mindig van benne próbatétel.

Mindig van benne varázslat.

Mindig van benne váratlan fordulat.

Mindig van benne valaki, aki segít.

Pont mint az életben.

S mindig van benne boldog befejezés.

Vajon akkor az életben is így van?

Ez valahogy mindig hiányzik.

Próbatételek, fordulatok jönnek csőstül, néha még a szerencse is mellénk pártol, de a boldog vég... mintha sosem érnénk el, mintha csak egyre mélyebbre hatolnánk a sűrű rengetegben... Elmarad a jutalom. 

Itt a hiba! Itt kell változtatni a gondolkodásmódon!

A tündérmeséknek mindig jó a vége, muszáj, hogy így legyen az életben is.

Higgyük el! Még ha hihetetlen is... 

Na, ezek a komoly gondolatok jutottak eszembe így éjfél táján...  Javítom az érettségi dolgozatokat, Mosolygós Tündér Ilona meséjét kellett elemezni. Szomorú a történet. S az én szívem is szomorú, ahogy olvasom. Nagyon. Guidobaldo kegyetlen, mégse tudom utálni. Az ő szíve is fáj. Bűnhődik. Mint mi mindannyian.

Végeredményben minden mese szomorú, de jóra fordul bennük a főhős sorsa.

Az enyém is, csak ki kell várni.

Addig pedig lehet gondolkodni azon, miért szól minden mese a szerelemről? 

Mert ez az, ami örök. Fájó, varázslatos, meseszép. Igaz.

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

🏰

Mnémnoszüné

Ma Telihold van a Nyilasban.

Meg tízmilliószoros nap is.

Május 29.

Valahogy nem emlékeztem rá, melyik kártyát húztam a hónapra.

Rákerestem: Mnémnoszüné - az emlékezés kártyája 😝

(Hold a Nyilasban - vagy Jupiter a Rákban).

Érdekes.

Úgy gondoltam, akkor talán ma van itt az ideje, hogy értelmezzem, mit mond nekem ez a lap.

Kettősség.

Fekete-fehér. 

Fent és lent, jobbra és balra.

Sötét és világos.

A titok és a nyilvánvaló.

A sejtelmes és az egyértelmű.

A tudott és nem tudott.

Közte pedig a szent állhatatosság...

Még nem kell döntenem.

Jó középen lenni, becsukott szemmel magamra figyelni.

Meditáció közben jön majd meg a válasz.

Két világ közt  állok - ezt érzem. S majd indulnom kell, előre, a célom felé...

Ám most még a pihenés ideje van.

Eljön majd a marsikus idő is... DE még nem. 

Nem sürgetem magam. Kár is volt úgy kapkodnom-csapkodnom ebben a hónapban.

Majd lesz valahogy.

Pár nap és kiderül...

Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja...

CSAK CSENDBEN, CSAK HALKAN, HOGY SENKI MEG NE HALLJA...

Valahogy így...

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

😌

Kezdet és vég

Ma, több mint egy hét után újra kimentem a temetőbe, hogy megöntözzem szüleim sírján a növényeket. Biciklivel érkeztem este 7 óra tájban a kapuhoz. Éppen akkor tűnt fel az égen egy nagyszárnyú madár. Gólya! Dobbant meg a szívem. Olyan rég nem láttam már. Régen volt itt fészke a faluban, az iskola kéményén, de a felújítások miatt eltűnt. Vajon most talált magának új helyet? Vagy csak erre járt a szomszéd városból? Nem tudom.

Leszállt. Ő is, én is.

A temető mögötti füves területen kezdett el méltóságteljesen járkálni, fel-alá. Keresett valamit. Vajon itt hol lel békát? - tűnődtem el. Aztán mentem tovább, locsolni.

Közben figyeltem a tekintetemmel. 

A sír a kis domb tetején van, a szemem előtt a többi sírkő meredezett, a halál jelképei. De mögöttük, a réten, ott sétált a gólya, a születés jelképe. Kezdet és vég volt benne ebben az egy pillanatban. A nap már lemenőben volt, s én ekkor újra megéreztem valami csodát, az örök körforgást, a misztikumot ebben a csúnya világban.

Szép volt...

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

🐦