Bölcsesség

Minden héten vasárnap készítek egy következő heti kirakást magamnak. Tarot, Mihály - és újabban Grál. Ők az én segítőim.

A 8. hétre a Bölcsesség kártyáját húztam.

Ráncos, öreg anyóka néz le rám a kártyáról, s mosolyog. Ősidők óta élhet. Nekem ő Földanyát jelenti, Gaia-t. 

Tavaly májusban, pünkösdkor találkoztam vele először, mikor Annáékkal kirándulni mentem Jásdra, a Bakonyba. Meghatározó élmény volt. Sokat meditáltunk, s mindig összekapcsolódtunk Földanyával. Előtte alig találkoztam olyan szertartással vagy meditációval, ahol szerephez jutott volna. De azóta igen. És este, búcsúzáskor az étteremben őt kaptam: a Bölcsességet. 

Egy mellettem ülő megjegyezte: de csúnya öregasszonyt húztál...  Én akkor megsértődtem. Mert tudtam, nem véletlen. Az egész napi történést neki köszönhetem. És igen, jó lett volna a Nőiség kártyacsomagból valami biztatóbbat húzni, de nekem ezt kellett. Ez volt az üzenetem.

Azóta a szövetségesem. Rá számíthatok. Mint egy nagyanyó, vigyáz rám. Figyel engem, terelget.

A héten egyik nap eszembe jutott a mama... Ahogy gyerekkorunkban játszottunk nála, a régi kertben szedtük a mákot, meg csörgettük, meg minden... Úgy fájt, hogy nincs többé. Sem az érzés, sem ő. Sem a gondtalan gyerekkor, sem a játék, sem a mákok. Mákvirág, mákgubó... Nem jó így begubózva élni... Egy mesét írok majd róla: Mákgubó királykisasszony és Pipacs király lesz a címe. Fekete és piros. Sírtam is reggel a buszon, mikor erre gondoltam. De aztán ment tovább az élet, kezdődött a nap.

Mostanában sokat meditálok: Théta-meditációkat hallagatok, azon gondolkodom, elmenjek-e a tanfolyamra. Vizsgálgatom, milyenek ezek a meditációk. Mind ugyanaz: a szívemben lévő energiát kiengedni, le a földbe, Földanyához, ő megsokszorozza az erőt, s ezzel felmenni egy fényes gömbben a Teremtőhöz, a hetedik síkra. Ott elképzelni, teremteni valamit, majd a fényes gömbbel újra le a földbe, átadni az energiát Gaia-nak is, majd felébredni...

Mindenhol ott van. A héten sok energiát adtam neki. Kezdek hasonlítani rá... öregszem. Hogy bölcsebb lettem-e az utóbbi időben? Azt nem tudom.

Mindenesetre érdemes megfogadni a kártya tanácsát is:

A félelem nélküli élet tanít bölcsességre - nem a félelemtől mentes élet, hanem az, amelyikben szembenézünk félelmeinkkel és túllépünk azokon. Ne óvjuk magunkat féltőn az élettől!

Élni kellene, kockáztatni, merni, nemcsak álmodozni. Egyelőre a teremtő-fázisban vagyok, s bízom benne, megvalósulnak a vágyaim... Addig is: várok - bölcsen teszem. :)

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..."

🌍

Kardok 2

Mai kártyám: Kardok 2. A kétség, a kettősség kártyája.

És hogy telt a napom?

Reggel felkeltem, lázasan. Tudtam, nem megyek be dolgozni. Írtam is a főnökömnek, de nem válaszolt. Visszaaludtam. 10-kor újra felébredtem.

Utána felhívtam a másik főnököt. Mondtam, pihenek, táppénzre megyek. Másodszorra, de sikerült elintéznem, hogy kiírják a helyettesítőket.

Szerencsére legalább abban nem kellett ma döntenem, melyik busszal menjek át az orvoshoz. 
Délben indult. 

Utána ebédelni mentem. De előbb le akartam mondani a holnapit. Mégis úgy döntöttem, ebéd után. De nem volt kanál a menzán, várni kellett. Akkor mégis ebédlemondás. De ott meg sorbaállás volt. Akkor mégis kanálvárás. Visszaandalogtam. Hoztak kanalat. De tiszta pohár nem volt, végül az üvegemből ittam. Utána lemondtam a pénteki ebédet. 
Bementem a suliba. Beszéltem a főnökkel. Mondta, még hétfőn is maradjak otthon, gyógyuljak. 

Irány az orvos. Sorbaállás, vagyis sorbaülés. Én mindig 2 perc alatt végzek bent, a többiek hogy nem? Mindegy. Iszogattam a vizemet, mert kiszáradt a torkom. Kiírtak táppénzre. Kaptam receptet. De melyik patikába menjek? És melyik buszt érem el? Még 6 perc van az indulásig, sietnem kéne, de akkor nincs pisi, és otthon csak egy gyógyszertár van. Mégis inkább megvárom a következőt. Mindezt persze út közben találom ki. Visszafordulok. Elmegyek újra a menzára. Lemondom a hétfői menüt is. Ott pisilni is tudok. Bemenjek a pékségbe? Nem, akkor megint rohanás lenne, majd otthon a kisboltban veszek kenyeret, de akkor a péksütiről le kell mondanom, ott az nincs. Vagy vehetnék csokit, pudingot, kekszet, bármi, ami édes...

Így van időm a helyi gyógyszertárra is. Vegyek gyógyteát? Utánanéznek van-e... Csak 2 perc van a buszindulásig. Elérem...

Leszállok, kitalálom, hogy először a zöldségboltba megyek, veszek narancsot. Gyömbér kell? Gyömbértea. Állítólag jó... Még sose csináltam. De talán itt lenne az ideje. Nézegetem, megfogom, visszarakom. Áh, úgyse csinálom meg. Fizetek. Na, jó, mégis kell gyömbér. Muszáj kipróbálnom. Veszek azt is.

Kisbolt: puding is kell. Csoki vagy vanília? Vanília vagy csoki? Csoki! Leveszem a sárga dobozt, mégiscsak ez a kedvencem: a vanília. Egy komfortzóna túllépés elég egy napra.
Rakok még a kosárba zsepit, citromot - mert azt elfelejtettem a zöldségboltban. Három percig ácsorgok az üdítők között. Múlt héten melyiket is vettem? Az finom volt. Az egyik 130 Ft-ba, a másik 310-be kerül. A drágábbat választom. Irány a húsos pult. Kérek tavaszi felvágottat, mert azon akad meg a szemem. De rájövök, azt nem is szeretem. Kicseréltetem olaszra, az a biztos. Meg még 15 dkg trappista sajt. Félreértik, 25 dekát adnak, de nem szólok. Az Univerzum úgyis jobban tudja, mint én, mire van szükségem...

Érjek végre haza. Még egy-két e-mail, feladatkiosztás, aztán fekhetek végre.
Rám írnak páran, segítséget kérnek. Erősen, tüzesen elutasítom őket: NEM. Azért lettem beteg, mert nem tudtam nemet mondani. Most hagyjanak békén. Jó kifogás ez a taknyos-lázas állapot. Bedugult orr, bedugult szív. Akkor is, most nem.
Legalább ebben határozott vagyok. 

Aludhatnék, nézhetnék tévét, játszhatnék a neten, olvashatnék, esetleg mosás, takarítás? Egyikhez sincs kedvem. 

Csak állok a polc előtt, fogom a napi kártyát a kezemben. Nézegetem. Kardok 2. Bekötött szem, keresztbe tett kardokkal védekezik, ki tudja mi ellen, ki tudja miért. Nem lát, lehet, nem is hall. Csak érzi a veszélyt. Le kéne tenni azt a kardot, felállni és a szemellenzőt levetve harcolni, ha kell. Sose értettem, miért nem ezt teszi. Mitől fél? 

Fölötte a hold vékony kis sarlója. Tényleg... Újhold is van ma. Jósolni kéne. Hát jósolok. 
A döntésvetést választom a legsürgetőbb problémámra. Az alaplap: Bolond. Megmosolygom, talán nem most kéne előhozakodnom ezzel a kérdéssel az égiek felé...
Első úton a Szeretők, a szívem erre vinne. A második úton a Főpapnő - védve lennék minden rossztól, még a Kardok 9 esetében is. 

Mosolygok, csóválom a fejem... Hagyjuk. Úgy látszik, ez nem a döntések napja. Félelem, kétségbeejtő viaskodás, a két énem harca. Jó és rossz csatázik bennem, a megfelelni akaró, kedves, dolgos, segítőkész Helga és a pihenni, lustálkodni vágyó, nemtörődöm Helga. De reggel, mikor felkeltem, az utóbbi mellett döntöttem. És így volt a helyes. A bennem élő Főpapnő tudta ezt. Most az a dolgom, hogy pihenjek. Ne viaskodjam magammal, nem vezet sehova. 

Mélységes béke öntötte el a szívemet.

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..." 

⛔

Láng, láng, ikerláng

"... van vagy kell még lennie valakinek rajtad kívül, akiben te is benne vagy még. Mi végre teremtettem volna, ha egész valómat magába foglalná az, amit itt látsz? Nagy fájdalmaim ez életben a Heathcliff fájdalmai voltak; figyeltem és átéreztem őket, kezdettől fogva. Életem nagy értelme: ő. Ha mindenki más elpusztulna, és csak ő maradna életben: általa továbbélnék én is! De ha mindenki megmaradna, csak ő pusztulna el, az egész világ idegen lenne számomra, nem érezném magam többé részesének. Linton iránti szerelmem olyan, mint a fa lombja: az idő, tudom jól, meg fogja változtatni, amint a tél is megváltoztatja a fákat. Heathcliff iránti szerelmem olyan, mint sziklaréteg a föld alatt; kevés látható örömöt nyújt, de nem lehet mással helyettesíteni. Nelly, én Heathcliff vagyok! Mindig, mindig a lelkemben él; nem mint valami gyönyörűség, hisz tudom, magam sem vagyok az, hanem mint saját lényem..."

Emily Brontë: Üvöltő szelek

Nem is választhattam volna jobb napot a filmnézésre. Üvöltő szelek! Imádom. A világ legromantikusabb története. Sőt! Vadromantikus. Persze fájdalmas is. Eltűnődtem, vajon annak idején értettem-e, miről szól. És most értem-e? Mert ezt csak átérezni lehet. Senki ilyen szépen még nem fogalmazta meg az ikerláng fogalmát, mint Emily. Vajon ő honnan tudta? Magányosan, elzárva a külvilágtól élt testvéreivel egy paplakban, a szerelmet soha nem tapasztalta. Mégis tudta, érezte, milyen az ikerláng-szerelem. 

Tegnap pont erről néztem egy Balogh Béla-videót. Szerinte  két ismérve van az ilyen kapcsolatnak:

1. Találkozáskor kinyílnak a csakráink és összekapcsolódnak, eggyé válunk

2. Elváláskor olyan fájdalmat érzünk, mint még sohasem, még a szeretteink halálakor sem

S az elválás valószínű... Mert a sötét erők mindig feltűnnek a Fénynél, a Szeretetnél... Sajnos.

Nagyon foglalkoztat ez a téma mostanában. Létezik ikerláng-szerelem? Jó, ha beteljesedik? Vagy "öl, butít és nyomorba dönt" - ahogy mondják... (Lám, mi lett Catherine és Heathcliff szenvedélyes szerelméből is...) Nem tudom. De ha itt lesz, tudni fogom. És megírom. Ígérem.

"Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj..." 

🔥